Peti csigalassúsággal vánszorgott a reggeli napsütésben az iskola felé. Kedvetlenül maga elé meredt, a hátán mázsás súlynak tűnt a táska. Megint egy pocsék nap lesz, gondolta, és még jobban a fülére húzta a piros sapkát.

– Mi van öcskös? Úgy mész, mint aki jön! – harsant fel egyszer csak mellette egy vidám hang. A gyerek felpillantott, és meglátta a sárkányt.

A nagy zöld sárkány egy kopottas, de szép régi épület elvadult kertjéből kandikált kifelé. A rozsdásodó kovácsoltvas kerítésen kapaszkodott.

– Te igazi sárkány vagy? – kérdezte tőle gyanakodva Peti.

– Miért, nem annak látszom? – hahotázott a sárkány, majd csuklott egyet. Apró füstfelhő gomolygott elő az orrán. – Drák a nevem.

– Én Peti vagyok.

– Örvendek – mondta a sárkány, és kezet nyújtott Petinek. A kisfiú megrázta a zöld sárkánykezet.

– Szóval, Peti, hová mégy úgy, mint aki jön?

– Iskolába – motyogta a gyerek.

– Hékám! Talán nem szeretsz iskolába járni? Hát iskolába járni jó! Mindenfélét tanulsz, okosodsz – hadonászott a sárkány, majd bizalmasan előre hajolva hozzátette – én is jártam iskolába.

– Nem az iskolával van baj – rázta meg a fejét Peti, és legyintett.

A sárkány még jobban kihajolt a kerítés fölött, és fürkészően nézett a gyerekre.

– Hanem?

– Van ez az új fiú… a Dani… – nyögte Peti alig hallhatóan.

A sárkány bíztatóan intett a fejével.

– És?

– És csúfol – tört ki Peti, és könnyes szemmel nézett a sárkányra. – Csúfol minden nap. És a többiek nevetnek. Csak a Lilla nem.

A sárkány elgondolkodva megsimította az állát.

– Hát ez ronda dolog. És mivel csúfol?

A gyerek egy darabig hallgatott. Drák türelmesen várt. Peti egyszer csak hirtelen mozdulattal lekapta a fejéről a sapkát.

– Ezzel!

– A sapkáddal? – érdeklődött kissé zavartan a sárkány.

– Nem! Hát nem látod? A fülemmel! – kiabált elkeseredetten Peti.

Drák szemügyre vette a kisfiú göndör fürtjei alól kikandikáló fület.

– Szerintem nincs semmi baja a fülednek – jelentette ki aztán. – Megvan mind a kettő. Ez egy pár jól fejlett fül.

– Hát éppen ez az! Nagy fülem van! És kiáll!

A sárkány hatalmasat kacagott, aztán lapátkezével legyezgette az orra elől a füstpamacsokat.

– Peti fiam, hát a füled arra van, hogy halljál vele. Minél nagyobb, annál jobb. Vagy te nem ismered a kisfülű nyúlról szóló mesét?

– Nem – felelte Peti, és csodálkozva megérintette a fülét. Aztán letelepedett a kerítés peremére. – Elmeséled?

– Volt egyszer egy sedreférc nyúl a Tarka réten… – kezdte a sárkány, kezével mutatva a hosszú nyúlfüleket. – Teljesen átlagos, hosszú fülű nyúl volt, mint a többi. Csakhogy ő nem szerette a hosszú fülét. Inkább olyan apró füleket szeretett volna, mint ami mondjuk… a mezei pocoknak van.

– Ó.

– Pontosan. Állandóan az erdei tündér nyakára járt, hogy varázsolja neki apróra a fülét.

– És a tündér mit mondott neki?

– A tündér türelmesen megmagyarázta Gyuszinak – így hívták a nyulat –, a hosszú füle azért kell, hogy meghallja, ha veszély közeleg. Úgyhogy kerek-perec közölte vele, nem varázsolja el.

– Igaza volt – állapította meg komolyan Peti. – És aztán mi történt?

– Hát Gyuszi olyan sokszor nyaggatta a tündért, hogy az egyszer elveszítette a türelmét, és azt mondta, jó, hát ha ezt akarod, tessék! Megsuhintotta a varázspálcát, és Gyuszinak eltűnt a szép hosszú füle. Apró kis füle lett, mint egy mezei pocoknak.

– Furán nézhetett ki.

– Gondolhatod – hahotázott a sárkány.

– És mi történt azután?

– Nagy boldogan indult Gyuszi hazafelé az erdei tündértől. Minden kis tócsában megnézte magát, gyönyörködött az aprócska fülében. Olyan sokáig ténfergett egyik pocsolyától a másikig, hogy közben lassan kezdett beesteledni.

Gyuszi most már megszaporázta a lépteit, igyekezett minél előbb hazaérni a biztonságos nyúlüregbe. Igen ám, de az apró fülével nem észlelte, hogy egy ideje követi valaki a bokrok mögé bújva. A surranó neszeket máskor a hosszú fülével jó messziről meghallotta volna, és időben elmenekülhet, de most nem vett észre semmit.

– Jaj – mondta Peti.

– Az ám, jaj – folytatta a sárkány. – Egyszer csak szétváltak az ágak, és a bokrok közül előrontott egy jókora róka. Gyuszi most már hiába próbált elszaladni, a róka könnyedén elkapta, és vitte az odújába a kölykeinek.

– Hé! – méltatlankodott Peti. – Hát ez meg milyen mese? Valami vidámabbat nem tudnál helyette?

A sárkány megvakarta a tarkóját.

– Hát… mondjuk, mit szólnál ahhoz, hogy mielőtt a róka elcsíphette volna, egy közeli tölgyfáról fölé libbent egy bagoly, és felkapta az erős karmával. A róka csak nézett utána. Aztán vitte a bagoly a fészkébe a gyerekeinek.

– Drák! Hát ez már megint miféle történet? Szerinted ez kisgyereknek való? – háborodott fel Peti.

– Na jó, akkor legyen úgy, hogy a róka csak játszótársnak vitte a kisrókáknak az odújába. És miután jól kikergetőzték magukat, a nyuszi hazament. De annyira megijesztette ez a kaland, hogy másnap lélekszakadva futott az erdei tündérhez, és megkérte, hogy varázsolja vissza neki a szép hosszú fülét, amivel addig olyan jól hallott.

– És a tündér visszavarázsolta? – kérdezte érdeklődve Peti.

– Hát, előbb egy kicsit kérette magát, hogy megleckéztesse a kisnyulat. De igazából örült, hogy Gyuszi rájött, milyen hasznos neki az a hosszú fül. Úgyhogy a tündér megint suhintott a varázspálcával, és Gyuszi fején megint egy pár gyönyörű hosszú fül ékeskedett. Igazi nyuszifülek, ahogy kell. Na, tetszett a mese?

– Hát, egy kicsit fura volt – jegyezte meg Peti. – Mikor olyan ijesztőket mondtál. Az nem tetszett.

– Hallottam – bólogatott vigyorogva a sárkány. – Elég hangosan megmondtad. Nem ijedtél meg egy sárkánytól.

Peti egy ideig hallgatott, aztán elgondolkodva megkérdezte.

– Szerinted a Dani van olyan erős, mint egy sárkány?

– Nem hinném – mosolygott az orra alatt a sárkány. – Igazán nem hinném, fiacskám.

Peti eltöprengett. Aztán hirtelen felpattant.

– Hú, elkések az iskolából! Szia, Drák, és köszönöm.

– A mesét?

– Azt is – bólintott komolyan a gyerek –, meg a tanácsot.

– Csak ügyesen, fiacskám – mondta a sárkány és kacsintott.

Peti gyorsan begyűrte a táskájába a piros sapkát. Mosolyogva intett Dráknak, aztán sietős léptekkel elindult az iskola felé.