Ágnes mesél
meseíró
Magyar-angol szakos középiskolai tanár, műfordító, meseíró vagyok. Meséimben a hagyományos emberi értékeket, mint a tolerancia, barátság, egymás megbecsülése, a gyengébbek segítése jelenítem meg.
Rövid, humoros, tanulságos állatmeséket írok, igényes nyelvi mintát kínálva ovis-kisiskolás gyerekeknek – olykor kikacsintva a mesét olvasó felnőttnek is.
Rólam írták
cultura.hu | 2015. augusztus 31.
Palásthy Ágnes: Szinte bármiből lehet mese
“Az én meséim szándékosan közvetítenek egy hagyományos értékrendet, amit én nagyon fontosnak tartok. Persze semmiképpen sem szájbarágós, didaktikus módon…” Palásthy Ágnessel, az Elrabolták a siklót című mesekötet szerzőjével Kibelbeck Mara beszélgetett.
Aranymosás Irodalmi Magazin | 2016. január 15.
Interjú: Kozári Dorka és Palásthy Ágnes
“Milyen az, ha két meseíró beszélget? Most kiderül! Kozári Dorka és Palásthy Ágnes többek között a mesekönyvek helyzetéről, megírandó témákról és az állatok szeretetéről is szót ejtettek a közös beszélgetésben.“
Anyakanyar.hu |
Mesék bűvöletében
Szeretjük a meséket. Hiszünk a mese erejében, szépségében. Nem véletlen, hogy nem sokkal az Anyakanyar indulása után magunk is indítottunk egy mesepályázatot. Talán még emlékeztek rá, Advent idején minden nap új mese volt letölthető az oldalunkról. Az akkori meseíróink közül sokan azóta is szívesen forgatják a tollat. Nemrégiben nagyon kedves levelet kaptunk Palásthy Ágnestől, aki akkor a Csiga Béla csodálkozik című meséjével ajándékozott meg bennünket. Ágnes azóta többkötetes szerző, könyvei a Könyvmolyképző gondozásában jelentek meg. Ágnes egy korábbi interjújában mesélt magáról és az írásairól, a Cultura.hu oldalon, ebből a bemutatkozásból szemezgetünk.
Mi vagyunk Oroszlány | 2018. június 17.
Rövid portréfilm készült rólam a helyi televízióban. Aki látni szeretné, itt nézheti meg!
Spirit Bliss oldala | 2020. április