Arabella sportol

Arabella a rózsabogár kritikusan szemlélgette magát egy harmatcseppben.

Jobbra fordult, balra fordult, sőt, a válla fölött pislogva még hátulról is próbált egy pillantást vetni a tükörképére. De bármerre fordult is, mindenütt ugyanazt látta.  A gyönyörű, aranyba hajló smaragdzöld ruha pattanásig feszült rajta. 

– Picit kigömbölyödtem – állapította meg Arabella csüggedten. 

Meglebbentette a szárnyát, és kissé nehézkesen felröppent a közeli vadrózsa bokorra. Ott kimerülten lehanyatlott egy terebélyes levélre, az azonban lehajlott alatta, és Arabella majdnem lepottyant. Ijedten kapta el a levél szélét, és nagy nehezen visszatornászta rá magát.

– Hát, ez így nem mehet tovább – motyogta, és nagyot sóhajtott.

– Hova szállt ez a nagy sóhaj, Arabella? – kurjantott fel hozzá a ganajhajtó bogár, aki egy jókora galacsint terelgetve igyekezett valahová.

– Ó, ne is kérdezd, Valér – legyintett Arabella, és leszállt mellé a fűbe. – Fogynom kéne.

 Egyre jobban akadályoz ez a túlsúly. Már a legrövidebb repdeséstől is lihegek. És az imént majdnem leestem a vadrózsa leveléről, mert meghajlott alattam.  Meg ne mondd senkinek.

– Igazad van, Arabella. A túlsúly nem csupán esztétikai kérdés – jelentette ki Valér tudálékosan. – Fontos, hogy fitt legyen az ember, erős, egészséges.

Kihúzta magát, és két mellső lábával büszkén megveregette izmos hasát.

– Látod ezt? Mint a beton. Ez a galacsinhajtástól van.

Aztán eltűnődve megjegyezte:

– Talán neked is sportolnod kellene.

– Nem vagyok egy sportos alkat – felelte vonakodva Arabella.

– Ugyan – legyintett Valér. – Az nem akadály.

– Az a baj, hogy nagyon szeretek enni – vallotta be Arabella. – Odavagyok az édességekért.

– Hát, akkor pedig okvetlenül kell valami testmozgás. Kevés édesség, sok mozgás, és jövőre indulhatsz a rovar maratonon.

– De mit sportoljak? – töprengett hangosan Arabella.

– Nekem remekül beválik a galacsinhajtás. Esetleg megpróbálhatnád te is. Tessék. Ez nem is túl nagy galacsin. Próbáld odébb görgetni – intett Valér előzékenyen.

Arabella vett egy mély lélegzetet, aztán nekiveselkedett a galacsinnak. Minden erejét összeszedve próbálta odébb gurítani, de az meg sem moccant. Végül lemondóan legyintett.

– Hát ez nem megy, lássuk be. Nem vagyok hozzá elég erős. Valami más sportot kell kitalálnom.

– Mi van, Arabella, sportolni akarsz? – rikkantott le rájuk egy arra szálló légy. – Tán csak nem fogyókúrázol? Repkedj sokat, mint én, majd lefogysz.

Azzal nevetve tovább szállt.

– Na, már csak ez hiányzott. Ez a Légy Boldizsár pletykás, mint egy vénasszony. Elhíreszteli mindenkinek.

– Ugyan, Bella, ne is törődj vele. Majd ha lehagyod a rovar maratonon, nem nevetgél – válaszolta biztatóan Valér. – Különben is, kit érdekel, mit mondanak mások? Csak az számít, hogy fitt legyél, erős, egészséges.

Arabella elgondolkodva repült hazafelé. Milyen sportot választhatna, töprengett.

– Hé, Bella, nem szállsz be a csapatba? Légy Boldizsár mondta, hogy sportolni akarsz – kiáltott rá valaki vidáman.

A patak mellett, egy jókora pocsolyán hoki edzést tartottak a molnárkák. Fürgén siklottak a víz tetején, egy apró fűmagot terelgetve a hokibotokkal a kapu felé. Az ő csapatkapitányuk szólította meg. Arabella letelepedett a közelükben.

– Nem is tudom – mondta gondterhelten, összehasonlítva saját gömbölyded alkatát a filigrán molnárkákkal –, nem is tudom.

– Legalább próbáld meg – bíztatták a molnárkák. Az egész csapat a partvonalra gyűlt, és várakozóan nézett rá.

– Nem bánom – döntötte el Arabella. – Végül is, jó mulatságnak tűnik.

Az első lábát óvatosan a víz tetejére helyezte. Aztán a másodikat is. A víz egyre táguló gyűrűket vetett a két lába körül. Arabella lélegzet visszafojtva felemelte a harmadik lábát is, és a vízre helyezte. Ekkor kicsit hullámzani kezdett a víztükör, amikor pedig a negyedik lábát is rárakta, hirtelen megnyílt alatta. Arabella előre bukott, belecsúszott a pocsolyába, és kétségbeesetten kapálózni kezdett, nehogy elmerüljön. A molnárkák sietve félkörbe gyűltek mögötte, és minden különösebb ceremónia nélkül, a hátsójának támaszkodva kitolták a partra.

Arabella bánatosan, szétterjesztett szárnyakkal szárítkozott a napon.

– Úgy látszik, ez sem az én sportom – jelentette ki, a molnárkák pedig együttérzően bólogattak. Aztán újra felkapták a botokat, és lelkesen folytatták az edzést. 

Arabella fölött elcikázott egy karcsú, zöld szitakötő, aztán hirtelen visszakanyarodott hozzá.

– Szia, Arabella – integetett a rózsabogár fölött lebegve. – Épp most találkoztam Légy Boldizsárral…

– Jaj, ne! – jajdult fel Arabella.

– De, de – nevetett Szitakötő Zita. – Azt mondja, sportolni akarsz. Miért nem jössz velem?

– Hová is? – kérdezte Arabella óvatosan. Picit már félt az újabb felsüléstől.

– A szöcske rovarjógát tart a harangvirág tövén. Nagyon jó – bólogatott lelkesen a szitakötő – Szeretni fogod.

– De már próbáltam több dolgot is, és nem ment… – tárta szét a karját lemondóan a rózsabogár.

– Lárifári! Ez menni fog – szögezte le határozottan Zita.

Arabella intett.

– Hát, nem bánom – mondta. – Megpróbálhatom.

– Ez a beszéd – nevetett rá Zita. – Spuri!

A harangvirág tövében már gyülekezett a társaság. Volt ott mindenféle rovar, kisebb és nagyobb, karcsúbb és teltebb, idősebb és fiatalabb. Aztán megérkezett a szöcske is. Két kezét összeérintette a melle előtt, és egy kicsit meghajolt.

– Namaszté – mondta.

– Mit mond? – súgta Arabella Zitának.

– Így köszönünk – felelte Zita.

– Ó, hát ezt én is meg tudom csinálni – vidult fel a rózsabogár, és ügyesen hajladozott, a többieket utánozva. – De jó!

Arabella remekül érezte magát a jóga órán. 

– Ez az én sportom – gondolta magában felvidulva, amint együtt hajlott, nyújtózott, egyensúlyozott a többi rovarral.

Nem is hagyott ki egyetlen órát sem. És lassan kezdte észrevenni, hogy egyre szebbek a mozdulatai, egyre könnyedebben egyensúlyozza magát, és már meg sem kottyan neki egy kis repkedés. Ráadásul nagyon élvezte is a mozgást. És jól érezte magát a többi rovar között.

Pár hét múlva Arabella éppen a jógaedzésre tartott, amikor a fűben észrevette a jókora galacsin mellett üldögélő Valért.

– Mi van, Valér? Pihenőt tartasz? – szállt le mellé örömmel.

– De jó, hogy jössz, Arabella – nézett rá keserves képpel Valér. – Legalább hívhatsz nekem segítséget.

– Hogyhogy? – kérdezte értetlenül a rózsabogár.

– Nem fogod elhinni, de megbotlottam, és rágurult a lábamra a galacsin. Teljesen a földhöz szögezett. Sem a lábamat nem tudom kihúzni alóla, sem a galacsint nem tudom odébb gurítani.

– Hát, ez nagyon kellemetlen. Na de, nem kell ide segítség. Legurítom én rólad.

– De hát, Arabella… – kezdett tiltakozni a ganajhajtó bogár, de aztán a torkán akadt a szó. Arabella nekigyürkőzött, és kipirulva, hangosan szuszogva, erőlködve, de csak odébb görgette a galacsint.

– Szóhoz sem jutok, Arabella! – kiáltotta Valér. – Hát mi történt veled?

– Jógázni járok. Te mondtad, hogy sportoljak – nézett rá huncut tekintettel Arabella. – Akkor mit csodálkozol?

– Na és fogytál? – érdeklődött a ganajhajtó bogár.

– Még az is lehet – vont vállat vidáman Arabella. – De az biztos, hogy erősebb lettem, nem igaz? De most repülök, nem késhetek el az edzésről.

Valér felé fordult, összetette a melle előtt a két kezét, és kissé meghajolt.

– Namaszté – mondta. 

Azzal nevetve felkapta a jóga felszerelését, kecsesen felemelkedett a levegőbe, és fürgén elrepült a harangvirág felé, ahol már várták a barátai.