Róka Berci magában motyogva ballagott a havas ösvényen az erdei tisztás felé. Lassan lépdelt, meg-megállt, végül lecövekelt egy terebélyes fenyőfa mellett, és elgondolkodva megvakarta a füle tövét.

Hirtelen meglendült a fenyő egyik ága. A rátelepedett hó végigszánkázott rajta, majd lavinaként lezúdult, és beborította Berci fejét, mint egy mutatós, fehér sapka.

A kisróka meglepetten prüszkölt, aztán erélyes mozdulattal megrázta a fejét, hogy megszabaduljon a váratlan égi áldástól. Végül felpillantott az ágra, ahonnan Mókus Rézi nézett vissza rá mentegetőző arccal.

– Ne haragudj, Berci – mondta bocsánatkérően a mókus –, nem láttam, hogy van valaki a fa alatt. Csak egy formás tobozért jöttem. Karácsonyi ajándék lesz Mókus Fricinek.

– Aha – felelte Berci kedvetlenül.

A mókus fürkésző tekintetet vetett rá.

– Valami baj van? – kérdezte.

– Hááát…. van – válaszolt lehangoltan a kisróka. – Mindjárt itt a karácsony, és még nem tudom, mit adjak ajándékba a nagymamámnak. Töröm a fejem, töröm, de hiába. Valami olyasmit szeretnék, aminek nagyon örül.

Reménykedve nézett Rézire.

– Nincs valami ötleted?

A mókus tanácstalanul széttárta a karját. Aztán felcsillant a tekintete.

– Tudod, mit? Látogasd meg, és puhatold ki ügyesen, minek örülne.

– Ez jó lesz – mosolyodott el Berci. – Most úgyis hozzá megyek. Majd igyekszem kifürkészni, mit szeretne.

Azzal felvidulva kocogott tovább. Rézi egy ideig elgondolkodva nézett utána, aztán újra elmélyülten válogatni kezdett a tobozok között.

Berci hamarosan odaért a piros bogyókkal teli csipkebokorhoz, ami a nagyi kényelmes rókavára előtt terpeszkedett. Amint megkerülte a bokrot, meglátta a nagymamáját. Éppen a havat söpörte el a bejárat elől. Berci odaszaladt hozzá.

– Szia, nagyi, ezt majd én befejezem. Te csak menj be a melegbe – mondta határozottan, és kivette a kezéből a söprűt.  

– Jól van, drágám. Addig én főzök egy finom csipkebogyó teát – bólintott a nagymamája.

Amikor Berci bement a rókavárba, a nagyi a kezébe nyomta a gőzölgő bögre teát.

– Kisróka koromban mindig jó meleg csipkebogyó teával várt minket a mamám, amikor hazaértünk a hógolyózásból – mesélte. – Jól esett a dermedt kezünknek.

– Nekem is jól esik – bólintott vigyorogva Berci. Belekortyolt az illatos teába, aztán a bögre pereme fölött a nagyira nézett. – Mesélj még a gyerekkorodról, nagyi.

– Hát, akkoriban mindig kemény telek voltak. Emlékszem, egyszer alig tudtunk kijutni a rókavárból, mert szinte teljesen betemette a bejáratot a hó. Úgy szánkáztunk le a tetején, mint egy szánkózó dombon.

– Nahát – ámult Berci.

– Bizony. És egy hatalmas hórókát építettünk a rókavár elé. Mikor este jött hozzánk a habókos Huba nagybátyánk, azt hitte a holdfényben, hogy igazi róka. Képzeld, megpróbált szóba elegyedni vele. És később sértődötten mesélte nekünk, hogy az idegen nem válaszolt neki.

Berci jót nevetett a történeten. Vele nevetett a nagyi is. Aztán felpattant a helyéről.

– Gyere, Berci – mondta. – Kidíszítjük a mézeskalácsot.

– Az jó! – rakta le a bögrét Berci – Tehetek rá olyan színes cukrokat is?

– Tehetsz, kisfiam – felelt a nagyi, megsimítva a fejét. Aztán huncut mosollyal hozzátette – Úgyis te eszed meg majdnem az egészet.

Berci kicsit elpirult. De aztán látta, hogy csak ugratja a nagymamája, és szélesen elvigyorodott.

– Na, hallod, nagyi! Nem lehet neki ellenállni! Világbajnok a mézeskalácsod!

– Világbajnok?

– Az!

És összemosolyogtak.

Nagy egyetértésben kezdtek dolgozni, vidáman beszélgetve, ám Berci egyre csendesebb lett. Mindjárt indulnia kell haza, és még mindig nem sikerült kipuhatolnia, hogy minek örülne a nagymamája. Mikor az utolsó darab mézeskalácsnál jártak, vett egy mély lélegzetet, a nagyi szemébe nézett, és egyenesen megkérdezte.

– Nagyi! Te mit szeretnél karácsonyra? Nem tudom kitalálni, hogy milyen ajándékot adjak neked.

A nagyi ránézett, és egy kicsit bepárásodott a szeme.

– Édes kisfiam – mondta kedvesen –, hiszen már adtál ajándékot, nem is egyet.

– Tényleg? – kérdezte értetlenül a kisróka.

– Tényleg – bólintott a nagyi. Azzal kézen fogta, az ajtóhoz vezette, és a tisztára söpört bejárat felé intett. – Látod? Elsöpörted a havat.

Majd az asztalon sorakozó mézeskalácsokat mutatta.

– És kidíszítetted velem a mézeskalácsokat.

Aztán megsimogatta a kisróka fejét.

– De tudod, mi volt a legnagyobb ajándékod? – kérdezte mosolyogva.

– Mi? – kíváncsiskodott Berci.

– Hogy velem töltötted a délutánt.

– Holnap is jövök, nagyi – búcsúzkodott elgondolkodva a kisróka.

– Várlak.