A piros autó vidám tülköléssel fordult be az erdőszéli kis ház elé. Anyu kipattant a vezetőülésből, nagyot nyújtózott, aztán Apával kezdték kipakolni a csomagtartót.
A három gyerek kiugrált a hátsó ülésről, és szaladtak a tornác előtt várakozó nagyszülőkhöz.
– Kóstoljátok meg az almáspitét – mondta nagyi, és a vadszőlővel befuttatott lugashoz terelte a családot.
Öcsi alig nyelte le az utolsó falatot, már állt is fel.
̶ Kimehetnék a kertbe? Hátha látok valami érdekeset.
– Menj csak –, legyintett Nagyi. – Úgyis tudom, nem nyugszol, amíg fel nem fedezel egy új rovarfajt.
̶ És Öcsiről fogják elnevezni – kuncogott Zsófi, és az óvodás húgának magyarázta – Hallod, Rozi, híresek leszünk.
Öcsi nem válaszolt az ugratásra. Csomagjából sietve előszedte a bogarász felszerelést, aztán kiviharzott a veteményeskertbe. És ott szinte azonnal meglátta a nagy kincset.
– Azta!
A vaskos barna pók, feje tetején a piros pöttyel, nyugodtan kuporgott egy fűcsomó tövében. Öcsi fülig érő szájjal bámulta a nagyítón át.
Majd kiugrott a bőréből örömében. Egy lapulevéllel óvatosan betessékelte a pókot a nagy gyufásskatulyába, amit direkt ezért hordott mindig a zsebében.
Alig várta, hogy elhelyezhesse a becses zsákmányt a régi terráriumban. Megfigyeli majd egy ideig, leírja és lefényképezi. Utána pedig újra szabadon engedi itt a nagyiék kertjében.
Nagyapa a fészer egyik sarkában alakított ki Öcsinek egy megfigyelőállomást, miután nagyi kijelentette, hogy a házba nem hozhat be semmit, aminek négynél több lába van.
A gyerek már indult volna a fészerhez, amikor meghallotta nagyi hangját.
– Öcsi, ebéd!
A kisfiú tétovázott. Talán el tudja vinni előbb a pókot… de akkor nagyi megint szólította.
– Igyekezz, kisfiam.
És Öcsi igyekezett. Nagyi nem szerette, ha kihűl az ebéd. Meg különben is, már elég éhes volt.
– Na, találtál valamit? – kérdezte Nagyapa érdeklődve az asztalnál.
– Igen – válaszolt fülig érő szájjal Öcsi. – Mindjárt megmutatom. El sem hiszem, egy gyönyörű barna pók…
– Öcsi, neee… – szólt rá az anyja, de Öcsi addigra már óvatosan kinyitotta a gyufás skatulyát. Ám hiába óvatoskodott, a résnyi nyíláson át azonnal kifúrta magát méltatlankodva a zsákmánya, a jókora sötétbarna pók. Először kicsit álldogált, mintha szemügyre venné a terepet, aztán szaladni kezdett végig az asztalon, meg-megállva, fedezéket keresve egy-egy tárgy mögött.
Hatalmas felfordulás támadt. Mindenki felugrott, és kiabálva hadonászni kezdett. Öcsi húga és nővére a székükön állva teli torokból sikoltoztak. Nagyapa és Apa megpróbálták egy pohárral foglyul ejteni a menekülő pókot, de inkább csak egymást akadályozták. Anya őrült iramban kezdte átpakolni előlük a törékeny dolgokat a tálalóra. Apa közben véletlenül rálépett az öreg Morzsi farkára. A kutya felvisított, kiugrott az asztal alól, egyenesen Apa elé, aki át is esett rajta.
Nagyi éppen akkor lépett be egy kancsó hideg limonádéval, de ijedtében elejtette az üvegkancsót, amely hatalmas csattanással ezer szilánkra robbant a kőpadlón.
A termetes pók közben méretét meghazudtoló fürgeséggel átszlalomozott az asztalon, aztán a mélybe vetette magát, és eltűnt valahol egy bútor alatt.
Öcsi tátott szájjal állt, kezében az üres gyufás skatulyával. Fel sem fogta, hogy csak így elveszítette ezt a kincset.
Apa az öreg kutyát békítgette.
– Bocs, pajtás, nekem legalább annyira fájt – mondta, és megmorzsolgatta a kutya fülét.
Nagyi söprűt nyomott Öcsi kezébe.
̶ Na, kisfiam, söpörd össze szépen a kancsó darabjait.
Öcsi feltakarította az üvegszilánkokat, de közben olyan gyászos képet vágott, hogy mikor a felmosásra került volna sor, Zsófi szíve megesett rajta.
̶ Add ide a mopot, tökfej, majd én felmosom helyetted.
Kezdtek megnyugodni a kedélyek. Mindenki visszaült az asztalhoz, anyu és nagyi pedig újra megterítettek.
Egyszer csak megszólalt Rozi cérnavékony hangján.
̶ Akkor most nem leszünk híresek?
A többiekből kipukkadt a nevetés. Hangosan hahotázott mindenki, még Bodri kutya is bekapcsolódott a mulatságba, vidáman csaholva.
Végül Öcsi is elnevette magát.
̶ Ó, istenem – szólalt meg Nagyapa a könnyeit törölgetve. – Én mondom, nincs a Földön még egy ilyen édes lüke család.
A többiek vidáman bólogattak.
A pók pedig, egy árnyékos sarokba behúzódva, a tálalószekrény alatt szőni kezdte a hálóját.
Ágnes Mesél 