A fióka

A vörösbegy meg a párja felborzolt tollal gubbasztott a bükkfa ágán. Szomorúan nézték a földön heverő fészküket, benne a törött tojásokkal.

Nagy vihar volt az éjjel. A szél körbetáncolt a tisztáson, aztán beszökött a fák közé. Megtépázta a lombjukat, ágakat tördelt, és lehajította a földre a vörösbegyek fészkét. Annak a romjaira meredt most a két madár.

– Lett volna szép, csicsergő lányunk – sóhajtott Valér.

– Meg szép, erős fiunk – tette hozzá Olga.

Szomorúan felsóhajtottak, és vigasztalóan egymáshoz simultak.

A kakukk egy közeli fa lombja mögé rejtőzve figyelte a párt. Sajnálta őket. De nem időzött sokáig, mert neki is nagy gondja volt, úgyhogy nyugtalanul tépelődve hamarosan tovább állt.

Amikor néhány nap múlva megint arra vetődött, a két vörösbegy már újra felépítette a fészkét. Éppen üresen tátongott, a két lakó bizonyára eleség után járt.

– Nekem is mennem kéne – gondolta a kakukk. – Ideje volna elindulnom a nagy útra.

Várta délen a napfény, a barátok, a gondtalan élet. Csakhogy… csakhogy nem mehetett. Egy tojás érlelődött benne, egy fióka. Akit fel kellene nevelnie.

– Csak hát… – gondolta – Nem vagyok kész még az anyaságra. Azt sem tudom, hogyan neveljek fel egy fiókát.

Tekintete az üresen álló fészekre vándorolt.

– Jobban járnál te kis fióka az olyan szülőkkel, mint ők – gondolta. – Ők bezzeg milyen boldogok lennének veled.

Elkerekedett a szeme, amint eszébe jutott a megoldás.

Körülnézett. Nem látott senkit a környéken. Beleröppent az üres fészekbe, és lerakta a tojását.

– Jobb lesz így mindenkinek.

Egy pillanatig nézte a fészek közepén heverő tojást, aztán tovább hussant. Eltűnt örökre a fák lombjában.

Amikor a két vörösbegy hazaért, csak ámultak. Alig hittek a szemüknek.

– Lesz szép csicsergő kislányunk – mondta boldogan Valér.

– Vagy szép erős fiunk – tette hozzá örömtől fénylő tekintettel Olga, és azonnal óvón betakargatta a tojást.

Fiuk lett. Egy szép, nagy, erős fiú. Aki egy napon megkérdezte:

– Anya. Én miért vagyok másmilyen, mint apa meg te?

Olga ettől a kérdéstől félt az első perctől kezdve. Valérral összenéztek, és bátorítóan közelebb húzódtak egymáshoz.

– Marci – mondta Olga, és szeretettel megsimította a fióka fejét. – Mi ajándékba kaptunk téged. Te vagy a mi csodálatos ajándékunk.